A Belgrád-Budapest vonalon utazom Pest felé, már a magyar szakaszon. Ez a befejező szakasza a Budapest-Isztambul bringás projektemnek. Eszembe jutott egy ok, amiért itthon feszültebb vagyok, külföldön viszont nyugodtabb.
Feltűnt, hogy Magyarországon értem, amiről az emberek beszélgetnek körülöttem. Úgy értem, hogy nem kell koncentrálnom ahhoz, hogy megértsem a nyelvet. Emiatt sokszor elragadnak a körülöttem zajló párbeszédek - kizökkentenek abból, amivel éppen foglalkozom. Könnyebben besiklik egy-egy idióta mondat a védőburkom résein, megcsapja fülemet egy-egy marhaság, vagy a türelmetlen, indulatos beszéd, amit gyakran elengednek emberek (persze én is, nem vagyok kivétel). Csak most esett le a tantusz, hogy külföldön az efféle beszélgetéseknek csak a homályos, érzelmi körvonalát értem, azt, ami a gesztusokon, a hanglejtésen, a hangsúlyon és a testtartásokon keresztül átjön, így nem hatolnak olyan mélyen az elmémbe, mint az itthoni jelenetek.
Ugyanakkor külföldön, olyan területen, ahol nem beszélem a nyelvet, sokkal jobban figyelek az emberekre, ha kommunikációra kerül a sor (sőt, talán nem csak akkor). Koncentráltabb vagyok és mindent beleadok, hogy megértsem őket és megértessem magam. Itthon nincs akkora hablaty, mint mondjuk egy török teázóban, mégis úgy érzem, félelmetesen magas a zajszint. Érdekes érzés hazaérni és hallani, érteni - és fülhallgató után nyúlni.
Feltűnt, hogy Magyarországon értem, amiről az emberek beszélgetnek körülöttem. Úgy értem, hogy nem kell koncentrálnom ahhoz, hogy megértsem a nyelvet. Emiatt sokszor elragadnak a körülöttem zajló párbeszédek - kizökkentenek abból, amivel éppen foglalkozom. Könnyebben besiklik egy-egy idióta mondat a védőburkom résein, megcsapja fülemet egy-egy marhaság, vagy a türelmetlen, indulatos beszéd, amit gyakran elengednek emberek (persze én is, nem vagyok kivétel). Csak most esett le a tantusz, hogy külföldön az efféle beszélgetéseknek csak a homályos, érzelmi körvonalát értem, azt, ami a gesztusokon, a hanglejtésen, a hangsúlyon és a testtartásokon keresztül átjön, így nem hatolnak olyan mélyen az elmémbe, mint az itthoni jelenetek.
Ugyanakkor külföldön, olyan területen, ahol nem beszélem a nyelvet, sokkal jobban figyelek az emberekre, ha kommunikációra kerül a sor (sőt, talán nem csak akkor). Koncentráltabb vagyok és mindent beleadok, hogy megértsem őket és megértessem magam. Itthon nincs akkora hablaty, mint mondjuk egy török teázóban, mégis úgy érzem, félelmetesen magas a zajszint. Érdekes érzés hazaérni és hallani, érteni - és fülhallgató után nyúlni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése