Mese

Csütörtökön töltöttem az utolsó napom az irodában. Öt éven keresztül jártam ide dolgozni. Hogy élveztem volna, azt túlzás lenne állítani. Persze voltak jó pillanatok. Most, hogy sikerült egy kis tartalékot összespórolni, felmondtam, hogy útra keljek és bringára üljek és kerekezzek egy nagyot Isztambulig és talán tovább is. Nem nagy sztori. Ami fontosabb, hogy Lev Tolsztoj milyen szép meséket írt! Ide is másolok mindjárt kettőt, ami a témába vág. Ime.

A HÁZI SZAMÁR MEG A VADSZAMÁR

Mese

A vadszamár meglátta a házi szamarat, odament hozzá és magasztalni kezdte a házi szamár sorsát: - Lám, milyen szép sima a teste és milyen édes eledelt eszik. - De később, amikor felmálházták a házi szamarat, és a hajcsár bottal csapkodta hátát, a vadszamár így szólt: - Nem, testvér, dehogyis irigyellek most már. Látom, hogy keservesen megszenvedsz ezért az életért.

A KÉT TESTVÉR

Mese

Két testvér együtt kelt útra. Délben leheveredtek szundikálni az erdőn. Ahogy felébrednek, egy követ pillantanak meg maguk mellett és a kőre valami rá van írva. Kezdik böngészni, hát ez áll rajta:

"Aki ráakad erre a kőre, menjen napkeltekor egyenesen az erdőbe.
Az erdőben van egy folyó; ússzon át a folyó másik partjára.
Ott egy nősténymedvét talál a bocsaival.
Vegye el a bocsokat az anyjuktól és szaladjon
egyenest fel a hegyre, anélkül, hogy visszanézne.
Fenn a hegyen egy házra akad majd, s abban megleli a szerencséjét"

A testvérek elolvasták, ami a kövön állt. Szólt a kisebbik:

- Gyerünk, vágjunk neki együtt. Hátha sikerül átúsznunk a folyón és elhurcolnunk a medvebocsokat addig a házig - ott aztán mindketten megtaláljuk a szerencsénket.

A nagyobbik testvér azonban így felelt: - Én nem megyek az erdőbe a medvebocsokért és azt tanácsolom, hogy te se menj. Először is: senki se tudja, igaz-e, ami ezen a kövön áll; lehet, hogy valaki lóvá akar tenni bennünket. És az is lehet, hogy nem jól olvastuk el. Másodszor: ha igaz is, ami a kövön áll, mire beérünk az erdő mélyébe, újból ránk esteledik, nem találjuk meg a folyót és eltévedünk. De ha el is érjük a folyót, hogy úszunk majd át rajta? Hátha sebesfolyású a vize és széles a medre? Harmadszor: ha át is úsztunk a folyón, vajon olyan könnyű dolog lesz-e elvenni a bocsokat az anyjuktól? Még széttép bennünket és mi szerencse helyett halálunkat leljük az erdőben. Negyedszer pedig: ha sikerül is magunkkal vinni a medvebocsokat, nem bírunk majd megállás nélkül felszaladni a hegyre. Nem is szólva arról, ami a legfőbb bökkenő a dologban: ki tudja, miféle szerencse vár minket abban a házban? Hátha olyan, ami nekünk nem is kell!"

De a kisebbik erre azt mondta: - Szerintem nem így áll a dolog. Ok nélkül nem írták volna ezeket a kőre. Minden szó világos rajta. Először is: semmi bajunk sem lesz abból, ha szerencsét próbálunk. Másodszor: ha mi nem megyünk, jön majd valaki más, elolvassa, ami a kövön áll és ő leli meg a szerencsét, mi pedig hoppon maradunk. Harmadszor pedig: aki sajnálja a fáradságot és visszariad a munkától, az nem sokra viszi ebben az életben. És végül negyedszer: ne gondolja rólam senki, hogy bármitől is visszariadok a világon.

És szólt megint a nagyobbik: - A közmondás azt tartja: Aki sokat markol, keveset fog. Meg azt, hogy: Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

De a kisebbik erre azt mondta: - Én meg azt hallottam: Aki fél a farkastól, ne járjon az erdőn; és azt, hogy: Alvó róka nem fog nyulat. Szerintem menni kell.

Elindult tehát a kisebbik fiú, a nagyobbik meg ottmaradt.

Beljebb érve az erdőbe, a kisebbik fiú ráakadt a folyóra, átúszott rajta, s a túlsó parton nyomban meglátta a nősténymedvét. Éppen aludt. Felkapta hát a bocsokat és anélkül, hogy hátranézett volna, futott fel egyenesen a hegynek. Alighogy fölért a csúcsra, nagy néptömeg jött szembe vele. Hintóba ültették, elvitték magukkal a városba és királlyá választották.

Öt évig uralkodott. A hatodik évben azután megtámadta őt egy másik fejedelem, aki erősebb volt nála; elfoglalta a várost és elűzte trónjáról. Ekkor a kisebbik testvér felkerekedett és visszatért a bátyjához.

Bátyja a faluban éldegélt, és nem volt se szegény, se gazdag. A két testvér megörvendett egymásnak és elbeszélték, hogyan folyt a soruk.

A nagyobbik testvér végül így szólt: - No lám, hogy igazam volt; én egész idő alatt csendesen, de jól éldegéltem; te meg király lettél ugyan, de mennyi baj ért emiatt.

Szólt erre a kisebbik: - Én bizony nem bántam meg, hogy akkor az erdőből a hegyre szaladtam; ha rosszul is megy most a sorom, de legalább holtomiglan lesz mire emlékeznem, neked pedig semmid sincsen, amire visszaemlékezzél.